...Anya?

Vándoroltunk tovább, de aztán hirtelen megtorpantam.
Azt hittem, ott esek össze, és igen...Össze is estem. Jack ijedten térdelt le hozzám.
- Hé! Mi a baj?! Kate!
- Hogy lehetek ilyen idióta?!  - üvöltöttem.
Felpattantam, és olyan gyorsan kezdtem el futni, mintha kergetnének.
[...] Párszor megbotlottam, de siettem tovább. Azt hittem meghalok, mire odaérek, de nem álltam meg. Mögöttem mindig egy hang kiabált. Jack volt az, de nem válaszoltam neki. Körülbelül 20 percig futottam megállás nélkül, szélsebesen, de végül megérkeztem. A 11. körzeti régi Lázadók helyére. Kerestem a házamat idegesen, és imádkoztam. Berontottam a házba, és a sírógörcs úgy zúdult rám, mintha egy 100 tonnás szikla lett volna. Szörnyű látvány volt...
Az anyukám a széken ülve... Vérrel körülvéve.... Holtan.
Jack ahogy beért, tágra nyitott szemekkel nézett édesanyámra, majd letérdelt hozzám.
- Részvétem! - suttogta.
- Az én hibám... - szipogtam.
- Dehogy! Ez nem a te - - félbeszakítottam.
- Ezt most nem lehet helyrehozni! Az én hibám.... Mert megfeledkeztem a saját anyámról! - csuklott el a hangom.
- De jó ügy érdekében tetted! Lehet hogy őt nem sikerült megmentened, de a többieket igen! - bíztatott, majd megint anyára nézett, és összeszűkítette egy kicsit a szemét -  Te, figyelj csak... Szerintem ő nem a te anyukád... - töprengett.
- Mi van?! - csodálkoztam.
- Nézd csak meg jobban. Az arcát - mondta.
Én is újra szemügyre vettem, és rájöttem, hogy Jacknek igaza van.
- Ő nem az én anyám...De...Akkor hol van az igazi? - lepődtem meg.
- Ez jó kérdés - állt fel, majd utána én is követve a mozdulatot kimentünk az ajtón.
Hol lehet? Nem tudom a választ erre a kérdésre...
Az Ellenállók többi tagja is a Szövetségesek által elpusztított rejtekhelyen voltak. De az emberek száma csökkent. Jack felé fordultam kérdő pillantással.
- Edzés - felelte.
- Edzés? Miféle edzés? - kérdeztem.
- Azt mondtam, hogy ez az első gyakorlat. Aki el bír futni idáig megállás nélkül, az jöhet velünk. Voltak, akik már az elején azt mondták, hogy kizárt, hogy kibírjuk, volt, aki azt mondta, hogy megpróbálja, és volt olyan is, aki elszántan rögtön belement. Akiket itt látsz, azok átmentek a teszten, de az emberek felének nem sikerült végre hajtani a feladatot - magyarázta.
Bólintottam, majd mi is le ültünk, elvégre rendesen kifulladtunk. Fél órás szünet, sokan odébb vonultak elvégezni a dolgukat, és indulhattunk vissza.
[...] Elhagytuk a 10. körzetet, most állunk a 9.-nek a határánál. A 9. körzet elég szívós, meg bátor...Egyszóval mindig készen állnak a harcra, akárkivel is állnak szembe. Erősek, szóval egy ideig csak néztünk magunk elé, és gondolkoztunk, hogy megéri-e nekünk oda bemenni. Hát...Bementünk.
Mi se voltunk azért egy nyápic körzet, de akik most velünk vannak, azok Ellenállók. Kész vagyunk feláldozni az életünket. Tudjuk, hogy ez nem egy játék. Vagy ha az, akkor egy halálos játék. Ez van. A mi döntésünk volt, nincs visszaút, különben is, a 9. osztagból ha szerzünk minimum 20 embert, lehetséges, hogy egy apróbb előnyre teszünk szert a harcban, mert ők felkészültek. Nem csak a halálra, hanem a győzelemre is, és mindenkinél jobban utálják a Szövetségeseket. Tudnak harcolni íjjal, karddal, tőrrel, pisztollyal, puskával. Ez előnyös azért egy kicsit, nem? Én eszméltem fel legelőször, és tettem előre pár lépést, mire mindenki tekintetét magamon éreztem. Megfordultam, és kérdő tekintettel néztem körbe.
- Ön meg mit csinál, kisasszony? Az ott...A 9. körzet! - szólt egy férfi hang.
- És akkor mi van? Ha ránk támadnak, vissza támadunk. Ha meghalunk, akkor meghalunk. Ennyi. Mindenkinek eszébe jutott már, hogy talán véget ér az életünk ebbe a harcba, nem?! Akkor mit fostok ennyire?! - kiabáltam.
- Chh - nevetett egy fiatal srác - Harapós a nyelved, cicám - kacsintott.
- Perverz - szűkítettem össze a szemeimet, és odalépkedtem hozzá - Mi a neved? - kérdeztem hűvösen.
- Na, érdeklődsz irántam? - vigyorgott.
Ennyi kellett nekem, sípcsonton rúgtam, mire összegörnyedt.
- Fogd be! Na mi a neved?
- Eren - sziszegte.
- Eren, szerintem ne kezdj ki vele, mert megbánod - röhögött Jack.
- Magadnak akarod megtartani, mi? - vigyorodott el újra a srác, mire én felpofoztam.
Többet nem beszéltem, mentünk a 9. körzetbe.
- Hé - nevetett Jack - Jól vagy?
- Az a gyerek perverz - jelentettem ki.
- Az - mondta, és előre nézett, majd megtorpant - Valami közeledik...
- Mi? - kérdeztem.
Vissza akartam nézni Jack-re, de eltűnt, csak egy cetli volt rajta. Elolvastam.
- Mi a....Mi a fene ez?! - ordítottam.

Káosz! A Lázadók eltávolodnak egymástól!

(Emlékeztető:
A házunk előtt álltam. Épp mentem volna be, amikor Jack odaszólt.
- Hé! Azok meg...? - fordult valamerre.
Odapillantottam, és elkerekedett a szemem.
- Mi a...)

- Ezek meg hogy... Jack, fuss! Szólnunk kell mindenkinek, hogy meneküljenek!
- Nincs idő! - kiabálta.
- Akkor se hagyhatjuk itt őket! Elvégre ők mind a társaink! - akadtam ki.
- Várj! - mondta, és beszaladt a házába. Egy tölcsér szerkezetű valamit hozott ki. Nem értettem először, de utána rájöttem.
- Jack! Egy zseni vagy!
Rám mosolygott és a szájához emelte. A kiáltása így is elég hangos, de azzal a hatalmas tölcsérrel...Hű. A környéken az összes madár felrepült a zajtól.
- Figyelem, Lázadók! Meneküljetek! Ellenség közelít! S.O.S. jelzést adok ki! A kettes számú menekülő terv van folyamatban! - kiáltotta. A Lázadók óvatosan kidugták a fejüket az ablakon, és idegesen bólintottak.
A kettes menekülési terv egyébként ilyen helyzetre pont tökéletes volt, ugyanis azt jelenti, hogy fogják a házban lévő összes fegyvert, és megöljük az ellenséget. Nos, igen... Mi nem kímélünk.

[...] Kockázatos terv volt. Sok Lázadó halt meg, de végül is mi győztünk!.
A ,,Többieknek" új nevet adtunk. Mivel a miniszterrel szövetséget kötöttek, ezért elneveztük őket Szövetségeseknek.
 Ja, igen... Nos, a 11. kerületi lázadók szétestek. A túlélők menekültek, csak nem egy irányba. Jack-kel nem tudtuk ugyanarra terelni őket. Ketten maradtunk.
Miközben a fűben ültünk, elhatároztunk valamit.
- Akkor most mi lesz? - kérdeztem.
- Megöljük a minisztert - felelte lazán.
- Mégis hogy gondoltad ezt?
- Hmm...Lássuk csak. Ősz eleje van... Képezzük magunkat az erdőben, és karácsonykor támadunk.
- Ez jó tervnek tűnik, csak hogy fogunk a körzeteken észrevétlenül átmenni? - gondolkodtam.
- A határoknál megyünk - mondta, és a táskájából kihúzott egy térképet - nyomon követjük, hogy hol vagyunk, és úgy gyerekjáték lesz.
- Ha te mondod... - egyeztem bele. Végül is.. Talán sikerülhet.

Szóval így történt, hogy elhatároztuk, hogy megöljük a minisztert. Szövetségeseket szerzünk (mármint nem az ellenséget) és egy kisebb sereget alkotunk. Nem fogunk minden körzetet végigjárni, csak kettőt, esetleg hármat. És mi leszünk az Ellenállók, akikről mindenki hallani fog. Persze nem azért, mert annyira akarjuk, hanem mert a miniszter utáni csatában akárki győz, a körzetekben elterjed az Ellenállók csapata, akik megpróbálták ezt az egészet.
- Na és mikor kezdjük a felkészülést? - tettem fel a kérdést.
- Mire eljön Karácsony, profikká kell válnunk. Szereznünk kell kardokat, nyilakat, meg íjakat. Minden lehetséges eszközzel meg kell tanulnunk harcolni. Beleértve a fegyver nélküli harcot is. Ki kell cseleznünk az ellenfelet, mert lehet, hogy a Fővárosnak vannak harcosai, de a mi seregünk nem lesz olyan nagy, szóval nincs idő azon gondolkodni, hogy ki melyik fegyvert használjon! Fogjuk azt, ami a legközelebb van, és harcolunk! Ilyen egyszerű - mondta.
- Jack! Most nem lehetsz ilyen laza! Háborúról van szó! Ha nem figyelsz, meghalsz, ez most nem játék! - emeltem fel a hangom.
- Tudom - nézett rám komolyan - De nekem ilyen a természetem.
Hagytam inkább a témát, mert nem akartam vitatkozni.

Követtük tovább a térképet, és haladtunk a 10. körzet felé. Egyébként a Lázadók teljesen tisztában vannak azzal, hogy a körzetekben hol tartózkodnak a társaik. Mert hiába körzetekben élünk, de mindenki társként tekint egy másik Lázadóra. És természetesen nem tudjuk pontosan, hogy hol vannak, csak megérzés. Mivel egyformán jár az agyunk.

 [...] Odaértünk. A körzet határnál osontunk a leglehetségesebb helyhez, és valóban. Ott voltak. Az egyik felénk kiáltott.
- Ellenség! Meneküljetek! - ordította.
Jackkel egymásra néztünk, és felmutattuk a jelet.
Nos, igen. Az ilyen esetekre kitaláltak egy jelet, amit érkezéskor a Lázadók használhatnak.
- Téves riasztás! Lázadók jöttek! - kiabálta, majd felénk jött - Hanyadik körzetből jöttetek? - fürkészett.
- A 11. körzetből. Szétestünk, mert a Szövetségesek megtalálták a rejtekhelyünket - felelte helyettem Jack.
- Szövetségesek? - csodálkozott a srác - Azok kik?
- Ja, ti még nem tudjátok. Igazából ezt a mi körzetünk találta ki a ,,Többiek"-re. Mivel szövetségben állnak a miniszterrel.
- Ó, már világos. Na és miért jöttetek ide? - mosolyodott el.
Jack rám nézett, mondván, hogy most én mondjam tovább.
- Megtámadjuk a minisztert. Egy sereget hozunk létre, ami a körzetek Lázadóiból áll, akik nem kívánnak semmi mást, csak a miniszter halálát. Az Ellenállók seregét. Szükségünk lenne pár emberre innen - mondtam.
- Hát, én biztos, hogy beszállok! Évek óta várok már egy ilyen lehetőségre! - örült meg.
- Rendben - jelentette ki Jack - Más?
- Nem is örülsz hogy beszállok? - kérdezte meglepetten.
- Ez nem játék! Ha nem veszed komolyan, akkor semmi értelme jelentkezned! Háborúba indulunk! De ha nem vagy elég erős, és kiakarod nyíratni magad, akkor gyerünk! Csak tessék! - dühödött be Jack.
A srác meglepődött, majd komoly arcot vágott.
- A nevem Tom! 19 éves, és elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy harcoljak! - jelentette ki, és a szemében látni lehetett az elszántságot, és a vakmerőséget.
- Így már mindjárt jobb! A nevem Zack, neki meg - mutatott felém a hüvelykujjával - Kate. Üdv az Ellenállók között! - nyújtotta a jobb kezét Tom felé, aki erősen megragadta, és kezet ráztak.
Ezután a Lázadók tolongani kezdtek felénk, tudni akarták, hogy mi folyik itt.
Jack felállt egy magas farönkre, és elmondta a helyzetet. Hogy kik vagyunk mi, és hogy hanyadik körzetből jöttünk. Az érkezésünk okát, és Tom jelentkezését. Megkérdezte, hogy ki akar harcolni velünk. Nos... Mindenki felnyújtotta a kezét. Szemükből szikrázott a bátorság, és hogy nem valami játéknak gondolják ezt.
Pillanatok alatt a 3 főből lettünk minimum harmincan.
Jack komoran nézett körbe, és elmosolyodott.
- Na ezt már nevezem!

Kezdet

Magamtól kelek, ráadásul időben. Nem engedem anyának, hogy megerőltesse magát, vagyis például hogy ő ébresszen.
Mindent én csinálok szinte, de nem bánom. Anya egészsége a lényeg, és semmi más.
Felkaptam magamra a ruháimat, és már indultam is a ,,suliba".
Egyébként ez az épület is a környéken van. A Lázadók járnak ide.
A 11. körzetben összesen 4 iskolának nevezhető építmény van. 2 a Lázadóké, 2 pedig az összes többi.
Valamikor ugyan egy nép voltunk, de mióta a miniszter bejött a képbe, 2 csoportra oszlott ez az egész mindenség.
A Lázadók, és a többiek. Azok, akik nem csatlakoztak hozzánk, azokat nem illették szóval, mivel őket ártalmatlannak nyilvánítják. De mi...Mi mások vagyunk. Mi vagyunk az egyetlenek, akik megállíthatják a minisztert. És mindenki ránk számít, hogy újra béke legyen a körzetek között.
Beértem a suliba, és pont akkor ért be Jack is.
- Jó reggelt - köszöntem.
- Reggelt - köszöntött ő is fáradtan - Nem futottál össze Parancsnokokkal? - kérdezte. Ez a rutinkérdése. De komolyan! Ezt minden üdvözlésnék megkérdi.
- Dehogy! Tudod hogy erről a helynek a létezéséről se tudnak. És elvannak foglalva a belváros rendjével, szóval nem is nagyon járőröznek, hogy esetleg megtaláljanak - feleltem.
- Mondjuk igaz. Azok csak Többiekkel foglalkoznak. A Lázadók egyáltalán nem érdeklik őket. Ha érdekelnék, akkor már megkerestek volna minket.
Mivel mint mondtam, ez egy szegényes város, főleg az a hely, ahol mi élünk, ezért könyvre nem igen telt. Természetesen a fővárosból vettük volna, szóval ha még enne is rá pénzünk, nem vettük volna meg. Így hát a ,,tanár" belekarcolta a fába a kardjával az ABC-t, és mi meg megtanultuk. Csak arra járunk be az iskolába, hogy a tanár meséljen az erdőkről, és hogy milyen volt a főváros régebben. Jó volt, rossz lett. Ilyen az élet.
Amikor vége lett a tanításnak, elmentünk Jackkel az erdőbe.
Mivel az iskolában nem adnak ebédet, mindig az erdőbe mászkálunk, hátha találunk valami élelmet. Találunk is mindig.
- Tudod...Röhejes ez az egész! Mindent tudunk mindenről! A növényekről, az állatokról, a vizekről.. Mindent! Akkor miért tanítják? - kérdezte kissé mérgesen.
- Mert hiába tudjuk, azért járunk oda, hogy még ezerszer belerágják a fülünkbe. Szerintem ez így jó, mert előbb - utóbb úgyis elfelejtenénk - feleltem.
- Én biztos hogy nem! Tuti! Az anyám régen tanár volt! Iskola előtt is ezerszer belerágták a fülembe! - mérgelődött tovább.
- Akkor miért jársz még mindig iskolába? - töprengtem.
- Miattad! - nézett rám.
Csodálkozva pillantottam felé, majd elmosolyodtam.
De gyorsan le is hervadt az arcomról, ugyanis mozgolódást észleltünk.
- Gyere, bújjunk el! Gyorsan! - suttogtam.
Bebújtunk egy hatalmas szikla mögé, és úgy helyezkedtünk el, hogy mindent halljunk. Óvatosan, csak épphogy kinéztem a szikla mögül, szerencsére akkor pont háttal voltak nekem.
- Az egyik Parancsnok, a másik egy Tiszt - suttogtam.
Jack szemében nem volt félelem. Ő nagyon bátor, szinte semmi sem rettentheti el őt semmitől.

- Pontosan miért is kellett idejönnünk? - kérdezte az egyik.
- A Főparancsnok akarata. Mindenáron megakarja találni a Lázadókat - felelte a másik.
- Eddig nem érdekelte őket, most meg hirtelen parancsba adta? Ez furcsa...
- Lehet, de te csak egy Tiszt vagy, én meg csak egy Parancsnok. Ha kiadták a feladatot, azt el is végezzük! Keressük csak a rejtekhelyüket! Gondolj bele: Sok pénz, elismerések, és egy körzetnyi mocskos Lázadót távolítanánk el a föld felszínéről! - álmodozott.
Ökölbe szorult a kezem, és hirtelen mindkettőt felpofoztam volna. Jack megfogta a vállam, és kicsit megszorította. Gondolom ezzel azt akarta jelezni, hogy álljak le.
Lenyugodtam, és tovább hallgattuk őket.

- Az tényleg jó lenne!
- Ugye? Na, gyere! Keressük meg a rejtekhelyüket, és zsebeljünk be egy csomó pénzt!

Jack-re néztem, aki bólintott. Felkaptam a kardomat, ő is az övét, és kiugrottunk a sziklák mögül, és...Megöltük őket.
Ennyi elég is volt mára, mindketten elindultunk hazafelé. Én még mindig duzzogtam.
- Chh...,,Mocskos Lázadók"?! Undorító.. Nem látnak tisztán... A sok pénz megvakította őket... - mondtam.
- Jó, nyugi! Már kinyírtuk őket. Soha nem találják meg a rejtekhelyünket - nézett rám.
- Ne becsüld alá őket, ők --
- Ne becsüld alá a Lázadókat! - szakított félbe.
Elmosolyodtam.
- Nem becsülöm le őket. Sem magamat - húztam össze a szemem.
A házunk előtt álltam. Épp mentem volna be, amikor Jack odaszólt.
- Hé! Azok meg...? - fordult valamerre.
Odapillantottam, és elkerekedett a szemem.
- Mi a...

Információk

Hol is kezdjem.. Egy szegényes városban lakok, a beteg édesanyámmal. A nevem Kate Black.
Anyának a neve Nataly.
A suli, ahova járok, eléggé lepukkant, de mondjuk szeretem. Az életet itt éltem a kezdetektől, vagyis 17 éve.
A legjobb barátom, mily meglepő: Fiú. A neve Jackson, de mindenki csak Jack-nek szólítja.
A családomról annyi, hogy az apukám meghalt. Lázadó volt.
A főváros a 7. körzet. A miniszter őrült, és hiába nem akarunk neki engedelmeskedni, muszáj, különben véres mészárlás történne minden városban.
2 nép létezik: A lázadók, és a többiek. Mármint, akik eltűrik a miniszter zsarnokságát. De köztük van olyan, aki igazat ad neki.
Én és az anyám, meg Jack a lázadók közé tartozunk. A körzetünknek legeldugottabb zugában élünk, hogy senki ne találjon meg.
Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy képzett ,,kémek" vagyunk, ugyanis a rejtőzködésben a lázadók a legprofibbak. Vagyis mi. Nagyjából mindig éjjeli ,,hadjáratokat" folytatunk. Hadjárat alatt azt értem, hogy élelmet szerzünk.
A körzetünket már-már szinte mihasznának állították. Lehet, hogy azok vagyunk..Na és akkor mi van? Így is - úgy is kibelezzük azokat, akik bántják a lakókat. Befogadó társaság vagyunk, minden embert részletesen ismerünk, és szeretünk.
Számunkra senki sem idegen körülöttünk, mindenki mindenkivel kedves, és szeretik egymást.
Ez vagyunk mi. A 11. körzet.