Mindent én csinálok szinte, de nem bánom. Anya egészsége a lényeg, és semmi más.
Felkaptam magamra a ruháimat, és már indultam is a ,,suliba".
Egyébként ez az épület is a környéken van. A Lázadók járnak ide.
A 11. körzetben összesen 4 iskolának nevezhető építmény van. 2 a Lázadóké, 2 pedig az összes többi.
Valamikor ugyan egy nép voltunk, de mióta a miniszter bejött a képbe, 2 csoportra oszlott ez az egész mindenség.
A Lázadók, és a többiek. Azok, akik nem csatlakoztak hozzánk, azokat nem illették szóval, mivel őket ártalmatlannak nyilvánítják. De mi...Mi mások vagyunk. Mi vagyunk az egyetlenek, akik megállíthatják a minisztert. És mindenki ránk számít, hogy újra béke legyen a körzetek között.
Beértem a suliba, és pont akkor ért be Jack is.
- Jó reggelt - köszöntem.
- Reggelt - köszöntött ő is fáradtan - Nem futottál össze Parancsnokokkal? - kérdezte. Ez a rutinkérdése. De komolyan! Ezt minden üdvözlésnék megkérdi.
- Dehogy! Tudod hogy erről a helynek a létezéséről se tudnak. És elvannak foglalva a belváros rendjével, szóval nem is nagyon járőröznek, hogy esetleg megtaláljanak - feleltem.
- Mondjuk igaz. Azok csak Többiekkel foglalkoznak. A Lázadók egyáltalán nem érdeklik őket. Ha érdekelnék, akkor már megkerestek volna minket.
Mivel mint mondtam, ez egy szegényes város, főleg az a hely, ahol mi élünk, ezért könyvre nem igen telt. Természetesen a fővárosból vettük volna, szóval ha még enne is rá pénzünk, nem vettük volna meg. Így hát a ,,tanár" belekarcolta a fába a kardjával az ABC-t, és mi meg megtanultuk. Csak arra járunk be az iskolába, hogy a tanár meséljen az erdőkről, és hogy milyen volt a főváros régebben. Jó volt, rossz lett. Ilyen az élet.
Amikor vége lett a tanításnak, elmentünk Jackkel az erdőbe.
Mivel az iskolában nem adnak ebédet, mindig az erdőbe mászkálunk, hátha találunk valami élelmet. Találunk is mindig.
- Tudod...Röhejes ez az egész! Mindent tudunk mindenről! A növényekről, az állatokról, a vizekről.. Mindent! Akkor miért tanítják? - kérdezte kissé mérgesen.
- Mert hiába tudjuk, azért járunk oda, hogy még ezerszer belerágják a fülünkbe. Szerintem ez így jó, mert előbb - utóbb úgyis elfelejtenénk - feleltem.
- Én biztos hogy nem! Tuti! Az anyám régen tanár volt! Iskola előtt is ezerszer belerágták a fülembe! - mérgelődött tovább.
- Akkor miért jársz még mindig iskolába? - töprengtem.
- Miattad! - nézett rám.
Csodálkozva pillantottam felé, majd elmosolyodtam.
De gyorsan le is hervadt az arcomról, ugyanis mozgolódást észleltünk.
- Gyere, bújjunk el! Gyorsan! - suttogtam.
Bebújtunk egy hatalmas szikla mögé, és úgy helyezkedtünk el, hogy mindent halljunk. Óvatosan, csak épphogy kinéztem a szikla mögül, szerencsére akkor pont háttal voltak nekem.
- Az egyik Parancsnok, a másik egy Tiszt - suttogtam.
Jack szemében nem volt félelem. Ő nagyon bátor, szinte semmi sem rettentheti el őt semmitől.
- Pontosan miért is kellett idejönnünk? - kérdezte az egyik.
- A Főparancsnok akarata. Mindenáron megakarja találni a Lázadókat - felelte a másik.
- Eddig nem érdekelte őket, most meg hirtelen parancsba adta? Ez furcsa...
- Lehet, de te csak egy Tiszt vagy, én meg csak egy Parancsnok. Ha kiadták a feladatot, azt el is végezzük! Keressük csak a rejtekhelyüket! Gondolj bele: Sok pénz, elismerések, és egy körzetnyi mocskos Lázadót távolítanánk el a föld felszínéről! - álmodozott.
Ökölbe szorult a kezem, és hirtelen mindkettőt felpofoztam volna. Jack megfogta a vállam, és kicsit megszorította. Gondolom ezzel azt akarta jelezni, hogy álljak le.
Lenyugodtam, és tovább hallgattuk őket.
- Az tényleg jó lenne!
- Ugye? Na, gyere! Keressük meg a rejtekhelyüket, és zsebeljünk be egy csomó pénzt!
Jack-re néztem, aki bólintott. Felkaptam a kardomat, ő is az övét, és kiugrottunk a sziklák mögül, és...Megöltük őket.
Ennyi elég is volt mára, mindketten elindultunk hazafelé. Én még mindig duzzogtam.
- Chh...,,Mocskos Lázadók"?! Undorító.. Nem látnak tisztán... A sok pénz megvakította őket... - mondtam.
- Jó, nyugi! Már kinyírtuk őket. Soha nem találják meg a rejtekhelyünket - nézett rám.
- Ne becsüld alá őket, ők --
- Ne becsüld alá a Lázadókat! - szakított félbe.
Elmosolyodtam.
- Nem becsülöm le őket. Sem magamat - húztam össze a szemem.
A házunk előtt álltam. Épp mentem volna be, amikor Jack odaszólt.
- Hé! Azok meg...? - fordult valamerre.
Odapillantottam, és elkerekedett a szemem.
- Mi a...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése